Június 8. – Medárd napja:
Az egyik legismertebb időjárásjósló napunk. „Medárdus napja ha tiszta, nem jő a rossz idő vissza!”, vagyis ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napig esni fog, ha pedig nem esik, akkor negyven napig szárazság várható. A régi szőlősgazdák szerint, ha Medárdkor sütött a nap, akkor édes lett a bor, ha esett, akkor savanyú. Máshol pedig úgy tartották, hogy esős idő esetén rossz szőlőtermésre, viszont bő szénatermésre lehet számítani.
A szent egyébként az időjárás, az aratás és a szüret védőszentje, de hozzá fohászkodtak a fogságba vetettek, a gyermekáldásra vágyók, a fogfájósok és a sörfőzők is.
Június 10. – Margit napja:
A vértanú Szent Margit ünnepe.
Mivel Margit és Medárd napja igen közel állnak egymáshoz a naptárban, ezért sok esetben hasonló időjárási jóslatok kapcsolódnak hozzájuk. Általában esős napnak tartották, és itt is érvényben volt a Medárd-napi regula, azaz, ha esik az eső, negyven napig esni fog. Retkes Margitként is emlegetik, mert általánosan ezen a napon van a retek-, a káposzta- és a lenvetés ideje. Tyúkültetésre is alkalmas nap volt ez. Zentán Margitot legyes Margitnak hívták. Ilyenkor nem volt szabad kinyitni az ablakot, nehogy nagyon elszaporodjanak a legyek.
Június 13. – Páduai Szent Antal napja:
Páduai Szent Antal szobra a magyarországi templomok szinte nélkülözhetetlen része az előtte felállított pénzgyűjtő persellyel együtt, melynek tartalma a szegényeknek szánt adomány része.
A január 17-én ünnepelt Remete Szent Antalhoz fűződő néphagyományok java részét sok helyen Páduai Szent Antalra ruházták át, ilyen például a Szent Antal tüze, vagyis az orbánc ráolvasással való gyógyítása. Sok az állattartással kapcsolatos hiedelem, szokás is, sok helyen ezen a napon sem fogták be, dolgoztatták az jószágokat.
Férjjóslásra is alkalmas volt ez a nap. Zentán a lányok egész nap kenyéren és vízen böjtöltek, majd amikor éjszaka átlépték az ágyat, gyertyát gyújtottak, tükröt tettek maguk elé és azt mondták: „Szent Antal kérlek, mutasd meg nékem a jövendőbelimet!”
Ezen a napon nem csak az állatokat nem dolgoztatták, hanem általánosan véve is dologtiltó nap volt. Volt, ahol az asszonyoknak nem volt szabad a lisztbe nyúlniuk, nehogy keléses legyen a kezük.
Június 24. – Szent Iván napja:
Ez a nap Keresztelő Szent János, az utolsó próféta, Jézus megkeresztelőjének ünnepnapja, akit a keresztény egyház tett a nap védőszentjévé. A magyar nyelvterületen többféle gyönyörű néven is ismert, mint például Virágos Szent János, vagy Búzavágó Szent János. A délszláv nyelvekben az Iván a János megfelelője. Így fordulhat elő, hogy Iván napján tulajdonképpen János nevű szentünket ünnepeljük.
A történészek Szent Iván napját, Szent Iván éjszakáját az egyik legpogányabb ünnepünknek tartják. Nyárközép éjszakája, az év legrövidebb éjszakája, mely az emberek számára mindig is a fény és a sötétség mágikus erejével bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget.
Ehhez a tűzgyújtáshoz különböző hiedelmek- termékenység-, egészség-, szerelemvarázsló- fűződtek. Védelmet nyújtott a köd, a jégeső, a dögvész ellen és elősegítette a jó termést. A mágikus tűzzel és füsttel elűzhették a kutak körüli sárkányokat, megvédhették földjeiket, földjeik terméshozamát fokozhatták. Különböző fűszer- és gyógynövények füstölésével –virágos bodzafaág, vadbodza, vasfű, fodormenta, tisztesfű- gyógyíthatták családtagjaikat, állataikat, megóvhatták egészségüket.
A szertartásos tűzugrásnak szerelemvarázsló célja is volt. Ez a szokás az északi és a déli peremvidéken maradt fenn legtovább. A tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz, szemét is lehetett, melyet helyenként lányok, másutt legények gyújtottak meg. Csallóközben például egy leány háromszor körüljárta a máglyát, megszentelte vízzel, majd egy legény háromszor körbefutotta és fáklyával meggyújtotta.
A tűz átugrálása közben párosító és kiházasító dalokat énekeltek, melyekben a falu összes fiatalját összeénekelték. Nagyon ismert párosítóének a Zoboralján gyűjtött „Magos a rutafa…” kezdetű, melynek szövegében a barna legény és szőke lány behelyettesíthető volt bármely fiú- és lánynévvel. A rutafa a szüzesség, a leányra és a legényre hajló két ága pedig a tiszta szerelem jelképe volt. Nyitrán a virágok vetélkedésének éneklése közben a lányok, asszonyok illatos füveket szórtak a tűzbe mindig akkor, amikor a szövegben az említett virág nevéhez eljutottak.
A csíki falvak jellegzetes Szent János-napi szokása az ún. angyalozás, mely a falubeli gyerekek adománygyűjtő szokása volt. A falu népe falurészenként lombsátrat készített egy-egy ház előtt. Ebben az imasátorban az itt összegyűlt szomszédok olvasókat, litániákat imádkoztak. Ezeket a sátrakat keresték fel az angyalozók, melynek szereplői a csengettyűs kivételével csak lányok voltak. A csengettyűs nyomában haladt a királyné, a két kicsid angyallal, majd két zsuzsanna után a két hátulsó angyal zárta a sort.
Június 29. – Péter-Pál napja:
Szent Péter és Szent Pál apostolok voltak, akik a legenda szerint ezen a napon szenvedtek vértanúhalált.
Péter és Pál emléknapja az aratás kezdőnapjaként vált ismeretessé. Sokfelé ekkor kezdték vágni a búzát, a rozst, ha a búza még nem volt teljesen érett, akkor csupán néhány kaszasuhintással, jelképesen kezdték meg az aratást.
Péter és Pál napjához különböző jóslások is kapcsolódnak. Termésjóslás például, ha „Péter-Pálra búza érik, eljutunk az újkenyérig”, vagy „Elmúlott már Ézsaiás, vágd a búzát, pőre gatyás”. Az eladósorban lévő leányok házasságjósló hiedelme pedig úgy szólt, hogy aki ezen a napon elsőként hallotta meg a harangszót, az a hajadon év végéig biztosan férjhez ment.
Szent Péter elsősorban a halászok patrónusa, mert ő maga is halász volt, de a lakatosok is védőszentjüknek tekintik, hiszen a Szent Péter ábrázolásokon a mennyország kulcsát tartja a kezében.
Szent Pál attribútuma a kard, megtérésenek, vagyis pálfordulójának ünnepnapja január 25-ére esik.