MÁJUS – PÜNKÖSD HAVA
Május 1.
A májusi-pünkösdi ünnepkör ünnepe, évnegyedkezdő nap. Ünnepi szokásai korábban keveredtek a pünkösdi szokásokkal, végül a két, régen szinte azonos tartalmú ünnep szétválása után a májusfaállítás és a majális végleg május elsejéhez, míg a pünkösdölés hagyománya a pünkösdhöz kapcsolódott hozzá.
A 15. századtól kezdődően szólnak forrásaink a májusfa állításáról, a szokás azonban bizonyosan sokkal régebbi keletű. A májusfa, májfa a természet újjászületésének szimbóluma. A legények éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásoknak megfelelően. Volt, ahol minden lányos ház elé, volt, ahol mindenki a maga szeretője háza elé. Sokfelé egyetlen magas májusfát állítottak a bíró vagy a pap háza elé, a lányos házak udvarán csak kisebb fa díszelgett. A májfákat szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, hímes tojással, teli üveg borral díszítették fel még a felállítása előtt. Az udvarlási szándék komolyságát jelezhette a fa fajtája és mérete. Egyes vidékeken a nagylányság elismerését jelentette, ha májusfát kapott. Ezután a lány már elmehetett a bálba, a táncmulatságokba. Néhol a rosszhírű lányok fájára rongydarabokat, fazekakat aggattak, máshol a lány haragosa csúfította el reggelre a májfát.
A májusfa bontása sokfelé pünkösdkor volt szokásos. Ilyenkor játékok, vetélkedők tarkították az ünnepet, gyakori volt a májfa kimuzsikálása, kitáncolása is.
Május 12-14. – Pongrác, Szervác, Bonifác napja:
Pongrác, Szervác, és Bonifác ókeresztény vértanúk voltak. Az évszázados megfigyelések szerint a tavaszi meleg napok május közepe felé hirtelen hidegre fordulhatnak. Erre vonatkoznak az időjárási megfigyelések, figyelmeztetések is, miszerint: Szervác, Pongrác, Bonifác, mind fagyosszentek, hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kentek!
Május 16. – Nepomuki Szent János napja:
A hajósok, dereglyések, hídvámosok, vízimolnárok védőszentje, a gyónási titkot megőrző cseh vértanú ünnepe. Tiszteletére vízi körmeneteket rendeztek. Ilyen volt például a bajai Jánoska-eresztés. A szent szobrát dereglyére tették, zöld ágakkal, gyertyákkal, templomi zászlókkal díszítették fel. A vízi körmenet a főtéren evéssel-ivással, mulatsággal zárult.
Pünkösd:
A keresztény egyház egyik fő ünnepe. Pünkösdkor annak állítunk emléket, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd is mozgó ünnep, a húsvétot követő ötvenedik napra esik, május 10-e és június 13-a között.
Sokfelé búcsújáró nap, a legismertebb búcsújáró zarándokhely Csíksomlyó.
Többféle szokás kapcsolódik ehhez a naphoz az egész magyar nyelvterületen.
A legjellegzetesebb pünkösdi népszokások az ügyességpróbákkal tarkított pünkösdikirály-választás, a kisfiúk és kislányok falufeljáró köszöntése a pünkösdölés, a kislányok termékenységvarázslással összekötött köszöntője a pünkösdikirályné-járás, az Erdélyben ismert hesspávázás, a Sopron környékén szokásos törökbasázás és rabjárás, vagy a Somogyban oly népszerű zöldágjárás, zöldághordás. Táncmulatságok, párválasztó, udvarló szokások is jellemezték ezt az időszakot.
A pünkösdikirály-választás során különféle ügyességi próbákkal- többnyire lóversennyel- a legények királyt választottak maguk közül, aki aztán maximum egy évig hivatalos volt a lakodalmakba, mulatságokba, a kocsmában pedig ingyen ihatott. „Lovát, marháját tartoznak a társai őrizni, s ha netán, valami apró vétséget követne el, azért testi büntetéssel nem illetik.”- írja Dunántúlról származó leírás.
Az Alföld és Északkelet-Magyarország legismertebb pünkösdi szokása a pünkösdölés, másnéven mimimamázás, mavagyon-járás, mivanma-járás.
Szereplői legtöbbször lányok voltak, de vannak változatai, ahol fiúk is részt vettek a játékban. Három fő típusba sorolhatók: Az első, melyben a pünkösdi királyné a főszereplő, aki öltözékével is kitűnt a többiek közül. A második, amikor a lakodalmi menet mintájára menyasszony, vőlegény, vőfély és koszorúslányok a szereplők. A harmadik változatban pedig nem választottak megkülönböztetett szereplőket.
Az első típusra példa, amikor a rózsakoszorúval feldíszített királyné feje fölé négy másik leány baldachinként kifeszített virágos kendőt tartott, a versek elmondása után az énekes résznél pedig párosan forogtak. A második típus, amikor a lakodalmi menet analógiájára mimimamáztak a leányok. Egy galgahévízi gyűjtés szerint a lányok ünneplőben pünkösdöltek, a menyasszony fehér ruhában és kendőben, fején pártaszerű koszorúval, bal karján hímzett kendővel, jobb kezében virággal vonult a vőlegénynek öltözött másik leány kíséretében. A főnásznagy kezében botra tűzött zászlót vitt, mellette haladt a kosaras, aki az adományokat gyűjtötte. Kíséretül még 8-10 leány csatlakozott utánuk. A pünkösdölők körbe álltak, középen állt a menyasszony és a vőlegény, akik az énekre egymással táncolni kezdtek. A harmadik változat résztvevői megkülönböztetett szerepek nélkül, csapatosan, kezükben pünkösdi rózsával, énekelve járták végig az utcákat.
A pünkösdikirályné-járás- más néven pünkösdjárás, pünkösdköszöntés, cucorkázás – elsősorban a Dunántúlon volt ismeretes szokás, melynek főszereplője a pünkösdi királyné, akit a legkisebb, legszebb kislány „játszott”. Ez a termékenységvarázslással egybekötött köszöntő szokás több részből állt. A nagyobb lányok házról-házra vezették a pünkösdi királynét. Egy házhoz érve a ház előtt megálltak, a kiskirályné feje felett baldachin módjára kendőt feszítettek ki, énekelni kezdtek, majd körbejárták, vagy körbetáncolták. Végül egy termékenységvarázsló mondóka kíséretében magasra felemelték a királynét.
Sóvidékről származó pünkösdi népszokás a hesspávázás. 10-12 éves leányok és fiúk maguk közül királyt, királynét, egy királyleányt és nyoszolyólányokat választottak, a többiek voltak a zászlóvivők. A menet élén a királyi pár haladt. Énekelve járták végig a falut, majd a környező falvakat is. A kapott adományokat egymás között osztották el.
A törökbasázás Nyugat-Magyarországon, Sopron környékén volt jellemző pünkösdi szokás. Egy iskolásfiút társai törökbasának öltöztették, nadrágját kitömték, felső öltözetét gallyakkal, virágokkal borították be. Az udvaron pálcával ütötték, hogy ugráljon. Adományként pénzt és tojást kaptak.
Szintén Sopron környéki szokás volt a rabjárás. A vonuló pünkösdölő lányok után lábuknál összeláncolt fiúk mentek, és adományt kértek a „szegény katonaraboknak”.
A somogy megyei Bálványoson a falu tágasabb terén gyűltek össze a fehér ruhába öltözött zöldágjáró lányok. Kézfogással sorbaálltak, a sor két végén két-két nagyobb lány kaput tartott. Ezen a kapun átbújva járták végig a falu utcáit.
A pünkösdi bálok, táncmulatságok az egész magyar nyelvterületen nagyon népszerűek voltak. Kalotaszegen például ilyen kor háromnapos táncot tartottak.
Udvarló, párválasztó szokásokban is bővelkedett a pünkösdi időszak. Azokon a helyeken- például Galgamácsán- ahol nem május 1-én állítottak májusfát, ott pünkösdre esett ennek megszabott ideje. Ahol pedig május 1-én állítottak májfát, ott ilyenkor került sok annak ünnepélyes kidöntésére. A Csallóközben volt szokás a vámkerékállítás. Egy nagyon magas rúd tetejére kocsikereket szereltek fel, ezt szalagokkal, borosüvegekkel díszítették. A csőszök a lányoktól vámot szedtek, akik csak a vám megfizetése után mehettek az esti mulatságba.
Szeremlén ilyenkor az udvarló legény szerelmi ajándékként díszes evezőlapátot adott választottjának. A fiatalok zöld ággal feldíszített csónakon pünkösd másnapján indultak „ladikázni”. A pünkösdi mátkatálküldés Eger környékéről származó párválasztó szokás. A mátkatálat a legény küldte a választott lánynak, aki ha fogadta annak udvarlását, akkor hasonló tállal viszonozta a felkérést.