A farsang évenként ismétlődő, hosszabb-rövidebb ideig tartó időszak, melynek kezdőnapja mindig vízkereszt, utolsó napja pedig húshagyókedd. Hossza minden évben változik attól függően, hogy mikorra esik húsvétvasárnap.
Húsvétvasárnap mozgó ünnep, ez azt jelenti, hogy minden évben más és más napra – 2021-ben április 4-re - esik. S hogy hogyan tudjuk ezt kiszámolni? A tavaszi napéjegyenlőség március 20-án van. Meg kell keresnünk az ezt követő első holdtölte időpontját, ami 2021-ben március 28-ra esik. Innentől pedig a következő vasárnap, vagyis április 4-e húsvétvasárnap. Ha innen visszaszámolunk 47 napot, akkor pedig megkapjuk farsang utolsó napjának, vagyis húshagyókeddnek napját. Egyszerű, ugye?
Farsang hagyománya igen gazdag, mégis a legtöbb népszokás farsang farkára, azaz a farsangi időszak három utolsó napjára –farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd- tehető. A bálok, táncmulatságok, a párválasztás, a disznótorok, lakodalmak, jelmezes felvonulások, maszkos alakoskodások időszaka ez. A tavaszvárás ősi örömünnepe, melynek szokásai általában középkori eredetűek. A királyi udvarban olasz és francia hatás érvényesült, míg a lakosság körében többnyire német szokások honosodtak meg. Erre utal magának a farsang szónak az eredete is, hiszen nagy valószínűséggel a vaschang bajor-osztrák jövevényszóból származik.
A nagy evésekkel, ivásokkal, mulatozásokkal a természetet is hasonló bőségre akarták késztetni, többek között ezért is tiltakozott ellene az egyház. Temesvári Pelbárt például így fakadt ki egyik prédikációjában: „Ó, jaj ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban az istenüknek választják az ördögöt, amit álarcos mulatsággal és fajtalan énekkel dicsőítenek megvetvén a Krisztust”.
A farsangi napoknak a magyar nyelvben többféle, jellegzetes elnevezése is van. A farsangvasárnapot megelőző utolsó csütörtök a kövércsütörtök, vagy zabálócsütörtök. Neve onnan jön, hogy ezen a napon kezdték el a farsangi ételek készítését. Ezután következett farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd. Húshagyókedd után jött a hamvazószerda, vagy szárazszerda, majd az ún. csonkacsütörtök. Ezen a napon -annak ellenére, hogy a böjti időszak már elkezdődött- még el lehetett fogyasztani a farsangi maradékokat.
Bálok, táncmulatságok:
A farsangi báloknak elsősorban a párválasztásban volt jelentős szerepük. A leányok bokrétát vagy rozmaringot adtak a legényeknek, akik ezt farsangvasárnap a kalapjukra tűzték, s így mentek a bálba. Amelyik legény több leánytól is kapott bokrétát, annak azzal a lánnyal kellett legelőször táncolnia, akitől az elsőt kapta, viszont annak a leánynak a bokrétáját tűzte legelőre, aki a szívének a legkedvesebb volt.
A táncmulatságok színtere általában a kocsma, vagy egy bérelt ház, vagy a fonó volt. A legények a bál előtt sorra járták a lányos házakat, táncba hívogattak és a muzsikusok fizetésére gyűjtöttek adományokat. Helyenként a leányok jártak házról házra, felbokrétázták a legényeket, akik ezért pénzt adtak, s ebből a pénzből fizették a mulatságon a bort.
Ebben az időszakban nemcsak a legények és a leányok rendeztek táncmulatságokat, hanem tulajdonképpen minden társadalmi réteg megrendezte a maga bálját. Külön mulattak a házasemberek (batyusbál, kosarasbál), a különféle céhek, az ipartestületek, az asszonyok (asszonyfarsang), sőt a gyermekek is. Némely elnevezés jól mutatja, hogy ilyenkor nemcsak a táncnak, hanem az evésnek, ivásnak is fontos szerepe volt. Régebben baromfihúst, kelt kalácsot, fánkot, fasírozottat, újabban süteményeket, tortát visznek a bálba. Az asszonybálokba általában férfiak is betévedhettek, de Kalotaszegen ilyenkor nem engedték be a férfiakat, a nők csak magukban ettek, ittak mulatoztak. A gyermekeknek rendezett táncalkalmak során a szülők fizették a zenészt, például egy dudást, akit kevés pénzért és élelemért fogadtak fel.
Vénlány- és vénlegénycsúfolás:
A farsang –mivel ez a párválasztás egyik fő időszaka- arra is alkalmas volt, hogy tréfásan vagy olykor durván figyelmeztessék azokat, akik ugyan elérték a megfelelő kort, de mégsem mentek még férjhez. Néhol vénlegényeket is csúfoltak, de a szokások többsége a vénlánycsúfolásra vonatkozik. Négy fontosabb változatáról tudunk: tuskóhúzás, kongózás, szűzgulyahajtás, álesküvő.
A tuskóhúzás lényegében abból áll, hogy a legények a tuskót nagy zajjal végighúzták az utcán, majd a vénlányok ajtajára vagy kapujára kötötték. Néhol még be is kormozták a lányokat. A vénlegényeket pedig társaik tuskó elé kötötték és ostorral hajtották végig őket a falun.
A kongózás szokása zajongással, rigmusok kiabálásával járt. A legények az el nem kelt lányok háza előtt kolompokkal, tepsikkel, fazekakkal nagy zajt csaptak, majd helyenként, például a Jászságban, a lányos ház küszöbére, udvarára szeméttel teli fazekakat dobáltak be. Ezt hívták bakfazékdobásnak, vagy ciberefazék-hordásnak.
A szűzgulyahajtás az észak-keleti területek vénlánycsúfoló szokása. A legények csengővel, ostorral, kolomppal csaptak fülsiketítő lármát, majd csúfolkodó rigmusokat kiabáltak.
Nyugat –Dunántúlon rönkhúzással összekötött álesküvőt tartottak akkor, ha abban az évben nem volt farsang idején lakodalom a faluban. Ilyenkor egy nagy kidöntött fát húztak végig leányok és legények az utcákon. A menet többször megállt, és az egyes állomásokon tréfás esküvőt játszottak el. Az álesküvő szereplői: álmenyasszony, álvőlegény, násznép, ördögök, jósok, orvosok…
Köszöntők:
A farsangi köszöntők szokása egészen a középkorra nyúlik vissza. Általában farsang utolsó napjaiban jártak házról házra a köszöntők, akik legtöbbször iskoláskorú gyermekek, de egyes helyeken lányok, legények, néhol házas emberek voltak. Adománygyűjtő szokás volt ez, mely során helyenként a falusi papok, tanítók jövedelemkiegészítésére gyűjtöttek, máshol pedig az adomány a farsangi mulatságok közös költségeinek a fedezésére szolgált. A köszöntőt járók a bekéreczkedés után elénekelték vagy elmondták jókívánságaikat, s ezért cserébe tojást, szalonnát, kolbászt kaptak. Sokfelé a köszöntéshez termékenységvarázsló szokás is kapcsolódott. Ilyen volt például, amikor a gazdasszony egy marék kukoricát szórt a farsangolók lába alá ezzel biztosítva, hogy sok kiscsirkéje keljen ki.
A köszöntőknek tájegységenként többféle elnevezésük is volt. Nógrádban kislányok jártak nünüzni, Nyitrán talalaj vagy tananaj vasárnapnak hívták , Honton fiúgyermekek szőkicskézni indultak. Zobor-vidéken a legények sardóvasárnapi farsangoló köszöntőjüket sárdózásnak nevezték.
Maszkos alakoskodások, dramatikus játékok:
A farsangi maszkos alakoskodásokat a helyszínük szerint két nagyobb csoportba lehet sorolni: falufeljáró menet, felvonulás, vagy zárt helyen előadott többszereplős dramatikus játék.
A falufeljáró meneteket, felvonulásokat nagyobb falvakban, legtöbbször mezővárosokban tartottak. A felvonulók különböző jellegzetes alakokat személyesítettek meg. Kedvelt volt a cigány, koldus, betyár, borbély, vándorárus, menyasszony, vőlegény, az állatok közül pedig a medve, kecske, ló, gólya. Ennek a magyar nyelvterületen általánosan elterjedt, nagyon népszerű szokásnak számos egyedi variációját is ismerjük. Ilyenek például a tikverőzés, a dőrejárás, a bakkuszjárás, a remélés, az álbírósági tárgyalás, a vénlánycsúfolók közt is számon tartott álesküvő, vagy a különféle halottas játékok.
Tikverőzni húshagyókedden indultak a legények, akik közül néhányan női ruhába bújtak, a többiek szakállt, álarcot viseltek. Aki az útjukba került, azt bekormozták. Bementek az udvarokra, ahonnét igyekeztek elcsenni az aznapi tojást, leakasztani a füstölőből a kolbászt, a szalonnát.
A dőrejárás a Csallóközből ismert alakoskodó szokás. A legények zenészeket fogadtak, jelmezekbe bújtak, s így jártak házról házra, ahol nagy felfordulást csaptak. Közben pedig szalonnát, kolbászt, tojást csentek, vagy kaptak, amit este a közös mulatság során együtt elfogyasztottak.
A bakkuszjárók szamár- vagy kecskebőrbe, vagy női ruhába öltözött Ipoly-menti legények. Nyárssal a kezükben járták a falut, útközben mindenkit megtréfáltak. Csipkedték a lányokat, a bámészkodókat bekormozták. Fő céljuk a mulattatás volt.
Eger környékéről ismert szokás a remélés. A legények zenei kísérettel, maskarába öltözve járták végig a falut. A menet végén egy lovaskocsin lévő hordóba gyűjtötték az esti mulatságra szánt bort.
A farsangi időszak halottas játékai rendkívül sokszínűek. Különös jelentőségük volt, hiszen szorosan kapcsolódtak magához a téltemetéshez. Ide tartoznak a különböző farsangtemető, a tél elmúltát jelképező szokások, mint például az öregasszonyt mintázó szalmabábot égető és vízbe dobó változatok, vagy a bőgőtemetés is.
Zárt helyen előadott, többszereplős dramatikus játékok:
A zárt helyen előadott dramatikus, jelmezes játékok helyszíne főként a fonó, a tollfosztó volt, de lakodalom, disznótor alkalmával házaknál is előadhatták. A legkedveltebb alakok különböző állatok, mint például a medve, a kecske, a ló és a gólya voltak. Esküvői, lakodalmas paródiák, betyárfarsangoló és halottasjátékok színjátékszerű változatai is ismertek.
A medvét alakító legényt rossz ruhába, bundákba öltöztették, nyakába csengőt tettek és általában láncon vezették. A láncon vezetett medve engedélykérés nélkül rontott be a fonóba, ahol ijesztgette, szórakoztatta a nézőket, majd egyre jobban megvadult, tréfásan megtámadta a lányokat, szoknyájukat fellebbentette, ölelgette, összekente őket, majd kiugrott az ajtón. Mókázásukért a medvetáncoltató a háziaktól adományokat kapott.
A kecskemaszkos alakoskodót többfelé turkának nevezték. A turka testét szőttesekkel fedik be, négykézlábra ereszkedik, és kísérőjével, a gazdával, valamint egy hegedűssel jelenik meg a fonóban, ahol a medvéhez hasonlóan ijesztgeti a lányokat, asszonyokat.
A lóalakoskodásnak több változata is ismert. Az egyik élő szereplős, melyben két legény egymás mögé állva, pokróccal vagy lepedővel letakarva alakítja a lovat, a másikban pedig egy fából faragott lófej és egy teknő képezi a ló testét. A jelenet abból állt, hogy alkudozni kezdtek a lóra, de mivel megegyezni nem tudtak, így a ló gazdája fejbevágja, leüti a lovat.
A gólyaalakoskodó megjelenése a fonókban mindig nagy riadalmat okozott, hiszen azt tartották, hogy akihez a gólya hozzáér, abból hamarosan megesett lány lesz.
Az esküvői paródiák nagyobb felkészülést, igényeltek, hiszen rengeteg, tréfás szöveg kapcsolódott hozzájuk. Szereplői legények voltak. A pap tréfás eskető szöveggel összeadta az ifjú párt. Az esküvő rendszerint tánccal zárult.
Kelet-Magyarországon volt szokás a betyárfarsang, melynek színtere a fonó, szereplői pedig a betyárok, a pandúrok, kereskedők, kocsmáros, és a betyár utolsó mulatását, majd elfogását jelenítette meg.
A farsangi halottas játékok főszereplői voltak a pap, a kántor, a halott, annak felesége és gyermekei, a siratóasszonyok, a sírásó és a harangozó. Helyszíne a fonó, ahol a halottat egy asztalra fektetve felravatalozzák és hangosan siratták. Ennek egy változata a bőgőtemetés volt, amikor parodizált temetési szertartás során búcsúztatták és eltemették a bőgőt.
Vetélkedők:
A farsangi vetélkedők egyrészt ügyességi versenyekből álltak - ilyenek például a kakasütés, vagy a gúnárnyakszakítás-, másrészt pedig maszkos alakok küzdelméből állt. Cibere vajda és Konc király harca ez utóbbi változathoz sorolható, ahol Cibere vajda a böjti ételeket, Konc király pedig a zsíros, húsos farsangi ételeket jelképezi.
Comments