Keresés
  • galaboskft

JÚLIUS - SZENT JAKAB HAVA





Július, az aratás hónapja

Július 2. – Sarlós Boldogasszony napja

Július 20. – Illés napja

Július 22. – Mária Magdolna napja

Július 25. – Jakab napja

Július 26. – Anna napja




Július, az aratás hónapja:


Számos szokás és hiedelem, vallásos jellegű szertartás volt hivatott a kenyérgabona sikeres betakarítását biztosítani.

Szent György napja (április 24.) táján szárba indul a vetés, májusban kihányja a fejét, Vid napján (június 15.) abbahagyja a növekedést, Péter-Pálkor (június 29.) megszakad a töve, ettől kezdve már csak érik, és lehet kezdeni az aratást.

Az aratás napját gondosan meg kellett választani. Ez általában július 2-ára, Sarlós Boldogasszony napjára esett. Viszont Újholdkor nem lehetett megkezdeni, és péntekre sem eshetett az első nap, így ilyenkor előtte való csütörtökön már levágtak egy kévére valót. Illés napján sem volt szabad a földeken dolgozni.

A munkálatok megkezdését az eszközök megszentelése, valamint a föld szélén fohászkodás, imádkozás, kalapemelés előzte meg. Az első és az utolsó levágott kévének, learatott gabonaszálaknak nagy jelentőséget tulajdonítottak. Az első kévéből egészség- és termékenységvarázsló céllal adtak a baromfiknak, de az aratómunkások is kötöttek a derekukra belőle, hogy ne fájduljon meg a nehéz munka során.

Amikor a gazda először látogatott ki az aratókhoz megnézni a munkát, az asszonyok és lányok szalmakötéllel körbefonták a lábát, s csak akkor engedték szabadon, ha borral, ennivalóval vagy pénzzel kiváltotta magát.

Az utolsó gabonaszálakhoz is sokféle hiedelem kapcsolódik. Sokfelé egy kis darabon nem vágták le a gabonát, hogy a következő évben is jó legyen a termés, máshol ezt a szegényeknek és a madaraknak hagyták. Az utolsó kévéből mindenki vitt haza pár szálat, volt, ahol a tyúkoknak adták, volt, ahol az őszi vetőmag közé keverték és ez került a karácsonyi asztal alá is.

Az aratást tartották a legnehezebb fizikai munkának, ezért az aratómunkások jó ellátása alapvető fontosságú volt, ez pedig a házigazdát, vagy a részes aratókkal dolgoztató módos nagygazdát terhelte. A gazda az aratás végén, az utolsó, legszebb gabonaszálakból font aratókoszorút kapott. Ha jól tartotta a munkásait, akkor nagyobbat és díszesebbet, ha nem, akkor kicsit és egyszerűt. Az aratókoszorú minősítette a gazdát.

Ezt a koszorút az aratómunkások az átadás előtt a templomban megszenteltették, s hálát adtak az embertpróbáló munka sikeres befejezéséért. Az aratókoszorút kézben, rúdon, vagy fejre helyezve vitték a földesúr házához, aki vízzel megöntözte azt, hogy a következő évben elegendő eső legyen és a termés ne legyen üszkös. A gazda a háza főhelyén, a mestergerendán helyezte el a koszorút, melynek kalászaiból vetéskor kellett kimorzsolni néhány szemet és a vetőmag közé keverni.

Ezzel hivatalosan is véget ért az aratás, kezdődhetett az aratóünnep, aratóbál vagy kepebál, mely késő estig, sokszor hajnalig is eltarthatott, és a nagyobb uradalmakban, ahol részesaratókkal dolgoztattak, ott a gazda ezzel vendégelte meg munkásait.




Július 2. – Sarlós Boldogasszony napja:


Az évkör hét boldogasszony-ünnepének egyike. Boldogasszony a várandós édesanyák, a szegények, a szükségben, betegségben szenvedők, fogságban sínylődők oltalmazója. A katolikus egyház ezen a napon Mária Erzsébetnél tett látogatásáról emlékezik meg. Sokfelé ekkor tartottak templombúcsút.

A magyar néphagyományban az aratás kezdőnapjaként tartották számon, de ezen a napon csak jelképesen arattak. A szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából szentelménynek valót szedtek. A tényleges aratást másnap, nagy áhítattal kezdték, tiszta ruhában, levett kalappal letérdeltek a búzatábla keleti sarkában és imádkoztak.


A sarlós elnevezés az aratási munka egykori módjára utal, amikor még az asszonyok férfisegítség nélkül, sarlóval végezték aratást. Az első világháború után már a férfiak arattak, s akkor már egyre inkább kaszával. Ennek állít emléket az a tápéi szokás, hogy Sarlós Boldogasszony napján sarlóval gyógyfüveket vágtak, melyeket azután megszenteltettek.



Július 20. – Illés napja:


Az évszázados megfigyelések szerint ezen a napon, illetve ekkortájt gyakoriak a viharok. Úgy tartották, hogy az Illés-napi mennydörgéskor „Illés szekere zörög”, vagy „Illés abroncsolja a hordókat”, vagy „Illés meg Jakab Annát kergeti”.

Általános munkatilalmi nap volt, mert attól tartottak, hogy aki ilyenkor a mezőn dolgozik, abba belecsap a villám, a termést pedig elveri a jég, vagy a villám felgyújtja az asztagokat, kazlakat. Ezért Illés napján aratni sem volt szabad.





Július 22. – Mária Magdolna napja:


Mária Magdolnának az ünnepe, aki megtért a bűnös életből. Az evangéliumi történet szerint dús hajával Krisztus lábát törölgette, ennek emlékére ezen a napon hagyomány volt a kislányok hajából levágni egy keveset, hogy hosszabbra nőjön.

Sütésre, főzésre Mária Magdolna napját nem tartották alkalmasnak. Jó jel volt, ha esett az eső, úgy hitték, ilyenkor Mária Magdolna siratja a bűneit.



Július 25. – Jakab napja:


Július hónap névadó szentje. Az apostolok közül Szent Jakab szenvedett először vértanúhalált. A búcsújárók, zarándokok, hajósok és utazók védőszentje, ezért is ábrázolják kezében vándorbottal, vállán tarisznyával.

Több időjárással kapcsolatos megfigyelés is tartozik Jakab napjához. A Jakab napi időjárásból lehetett például a várható téli időre jósolni: Ha ezen a napon felhős, esős idő volt, az télre sok havat ígért. Ha északról fújt a szél, vagy a hangyák hosszú sorban meneteltek, az pedig kemény, hideg telet jósolt. A szegedi juhászok a csillagok állásából következtettek a téli időjárásra, a székelyek pedig úgy tartották, ha Jakab napján fényes az idő, nagy hidegre, ha esik az eső, sok hóra lehet számítani. Sokfelé úgy gondolták, hogy a nap délelőtti időjárása a karácsony előtti, délutáni időjárása pedig a karácsony utáni időjárásnak felel meg.

A néphagyomány szerint erre a napra le kell aratni a zabot, mert ami kint marad a földeken, az elvész. Ezzel a hiedelemmel kapcsolatos a Jakab és a zab meséje is.






Július 26. – Anna napja:


Szent Anna Szűz Mária édesanyja. A keddi napot évszázadok óta neki szentelik, ezért Kedd asszonya néven is emlegetik.

A legenda szerint július 26-án halt meg és rögtön a keresztény szentek közé emelkedett. Azóta ő a szabók és bányászok, a gazdaasszonyok, az anyák, az özvegyek, a járványos betegségben szenvedők és a haldoklók védőszentje. Hozzá fohászkodnak a gyermeket várók, a gyermekágyasok, valamint a meddő és a gyermekáldásra váró asszonyok, akik hogy segítségét megkapják, kilenc kedden át böjtölnek pünkösd után.

A kender töve Szent Anna napján szakad meg, ezért hagyományosan ezen a napon kezdték meg a kender nyűvését, s ekkor szedték az annababot is. A természeti megfigyelések szerint ilyenkor rajzanak a legyek, ezért azt tartották, hogy „Anna a kötényében hordja a bogarakat, s ahol nyitva talál ablakot, ajtót, ott bedobja” azokat.

Haláljóslásra is alkalmas volt ez a nap. Anna napjának reggelén egy virágkoszorút kellett a háztetőre dobálni. Ahányadik dobásra akadt fenn a koszorú, annyi év múlva halt meg annak dobója.


Forrás:

Tátrai Zsuzsanna - Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások

Balassa - Ortutay: Magyar néprajz

Magyar Néprajzi Lexikon

Képek: internet

6 megtekintés0 hozzászólás